Alapjárat - autós blog

M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló jogerős ítélete

2021. július 04. 08:20 - alapjarat

A Fővárosi Törvényszék péntek délelőtt ítéletet hirdetett az M. Richárd és társai elleni büntetőperben. Az ügy elsőrendű vádlottját, M. Richárdot jogerősen 3 év hat hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság, valamint két évre eltiltotta a közügyektől és végleg eltiltotta a járművezetéstől.

A harmadrendű vádlott – akinek utasai meghaltak a balesetben – 1 év 3 hónap fogházbüntetést kapott, 2 év próbaidőre felfüggesztve. Mindkét vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának bűntettében találták bűnösnek, írja a Telex. Az elsőfokú bíróság négy év fogházbüntetésre ítélte M. Richárdot, vagyis a másodfokú bíróság enyhített a korábban kiszabott büntetésen.

M. Richárd
Kép forrása: Facebook

A szakértő vélemény szerint M. Richárd 2017 májusában 135-140 km/óra közötti sebességgel közlekedett Mercédeszével a Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába. Ekkor érkezett meg N. József, aki az autójával szabálytalanul, kis ívben kanyarodott be a szemből érkező vádlott elé úgy, hogy nem tett eleget az elsőbbségadási kötelezettségének. A kanyarodni akaró autó az ütközés következtében többször is megpördült, majd becsapódott a buszmegállóba.

A balesetben egy 37 éves kisgyerekes apuka és egy 24 éves egyetemista vesztette életét. N. Józsefnek kilyukadt a tüdeje és öt bordája eltört, M. Richárd viszont karcolásokkal megúszta az incidenst. Később kiderült, hogy M. Richárd jogosítvány és bekötött biztonsági öv nélkül száguldozott, vezetés közben pedig videózta magát.

„A gyorshajtásért, amiért most gondolom itt vagyok, elismerem. Elismertem, hogy a gyorshajtásommal nem tudtam elkerülni az ütközést, sajnálom. Azt gondolom, hogy az egész életemet végig fogja kísérni ez a tragédia, azt kérem, hogy ne a múltam miatt és egy-két buta húzásom miatt ítéljenek meg” – mondta a Dózsa György úti gázolókén elhíresült vádlott.

„Az elmúlt hat hónap magánzárkájában volt időm végiggondolni, hogy rossz irányba haladtam. Más úton kell ezt feldolgoznom. Szeretnék visszailleszkedni a társadalomba, családot alapítani, gyereket vállalni és ha ehhez szakemberre lesz szükségem, akkor szakemberrel” – tette hozzá M. Richárd.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alapjarat.blog.hu/api/trackback/id/tr5016611566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása