Alapjárat - autós blog

Hamarosan tesztelni kezdik az autópálya felett átívelő napelemes rendszert

2021. június 07. 10:21 - alapjarat

A német és osztrák szakemberek idén ősszel kezdik az egyéves tesztidőszakot.

Megkezdte az autópályák felett átívelő napelemes árnyékolórendszerek tesztelését a német állami napenergia intézet (Fraunhofer ISE), egyelőre még az első tesztpéldány üzembe helyezését készítik elő. A kutatókat jelen pillanatban nem a méret, a teljesítmény vagy a tartósság kérdése foglalkoztatja, sokkal inkább arra kíváncsiak, milyen hatása van az autópálya fölé telepített paneleknek. Az pedig csak a működés során fog kiderülni, hogy a gyakorlatban van-e értelme egyáltalán a napelemes áthidalónak – számolt be a PV Magazine.

Az első próbadarabot idén ősszel fogja telepíteni a Fraunhofer ISE és az Osztrák Műszaki és Technológiai Intézet (Austrian Institute of Technology, AiT), ám azt egyelőre homály fedi, hogy pontosan mely autópálya-szakaszon helyezik ki az egyetlen darabból álló, 10x17 méteres napelemtáblát. Az áramtermelő egység beton lábakon áll majd, és egy acélszerkezetes konzolra fogják kihelyezni 5,5 méteres magasságban, konkrétan a forgalmi sávok felett. 

A két szervezet a telepítést követően egy éven keresztül vizsgálja, hogy Németország, Ausztria és Svájc közös határterületein megvalósítható lenne-e, hogy a pihenőhelyeket ilyen, vagy ehhez hasonló, ám nagyobb méretű egységek lássák el megújuló energiával. 

A napelemes projekt elsődlegesen nem energetikai célokat szolgál, sokkal inkább egy olyan, az útépítéseket érintő közös kutatás részét képezi, amely azt vizsgálja, milyen, eddig még nem kiaknázott lehetőségek rejlenek az autópályákban.

autópálya felett átívelő napelemes rendszer – látványterv 

Az a gondolat, hogy egy már megépített területet kiaknázzunk, továbbá olyan villamos energiát állítsunk elő, amelyet az alább közlekedő járművek használhatnak fel, számunkra különösen érdekesnek és indokoltnak tűnik” - nyilatkozta Steffen Bilger, a Német Szövetségi Közlekedési Minisztérium államtitkára.

A szerkezetnek különleges műszaki feltételeknek kell megfelelnie, hiszen például olyan tartóoszlopokra van szükség, amelyek képesek ellenállni az esetleges ütközéseknek is, így az már most tudható, hogy a rendszer kiépítése költségesebb lesz, mintha a napelemeket a földön vagy épületek tetején helyeznék el, esetleg az autópálya zajvédő falába építenék be. 

A Fraunhofer ISE szakemberei szerint nem az a cél, hogy ezekkel a panelekkel minél nagyobb területet fedjenek le az autópályák felett. A kutatás leginkább arra irányul, hogy ezzel a megoldással az olyan speciális területek esetében, mint a nem áramhálózatra kapcsolt autós pihenők, az eddigiekhez képest jobb eredményt lehet-e elérni.

Nem a mostani az első eset, hogy az autópályákon napelemes rendszerekkel kísérleteznek. Kínában például egy 1 kilométeres szakasz két sávját látták el energiatermelő burkolattal, amelyet úgy alakítottak ki, hogy a jövőben alkalmas legyen akár az elektromos autók menet közbeni feltöltésére is.

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alapjarat.blog.hu/api/trackback/id/tr5216584494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvp 2021.06.08. 17:05:47

Ertelmes ember csak az egyenliton helyez el napelemeket (kozel) vizszintesen. Ha mar mindenkeppen az autopalya fole akarnak napelemeket rakni, akkor erdemesebb lenne magasabb oszlopokra tenni oket, olyan szogben, hogy motoros mozgatas nelkul is a maximalis enerigamennyiseget termeljek. Ennek meglenne az az elonye is, hogy ha az oszlopt magat nem donti ki egy kosza kamion, akkor semmi nem fog beleadni.

Autospihenokbe es parkolok fole tobb ertelme van napelemeket telepiteni, de ott is jellemzoen fureszfog stilusban erdemes, tehat minden panelt az idealis tajolas szerinti szogben, a parkolok folott ativelo gerandakra. 2-4 beallonkent lehetne egy-ket vizszintes gerenda, azon a napelemek ferde taroi (a vizszintes gerendak iranyatol fuggetlen, csavarral allithato tajolasi lehetoseggel) es a ket vegukon 1-1 oszloppal (amiken akar ket szomszedos gerenda is osztozhat) Nem nez ki ugy mint egy kis esobeeallo, de sokkal hatekonyabb. Ha lehetoseg van a parkolot a napelemekhez tajolva tervezni, akkor alkalmazhato fix rogzitokeret is, ami olcsobb es ekkor nagy tablakat hasznalva a teljes parokohely csoport lefedheto 1-1 panellal es az eszaki oldalon egy kis fuggoleges takarolemezzel kvazi az esobeallo funkcio is megtarhato. (de tovabbra is fureszfogas elrendezesu, a foldrajzi poziciotol fuggo meredeksegu tetot kapunk)

pákosztos macska 2021.06.08. 17:28:02

@kvp: "Ertelmes ember csak az egyenliton helyez el napelemeket (kozel) vizszintesen."

Ez sem lenne tökéletes megoldás, mert a Nap ide-oda vándorol a Ráktérítő és a Baktérítő között, és olyankor "ferdén" süt le az Egyenlítőre is.

énisfélek 2021.06.08. 21:39:15

Az autópálya fölé épített tartószerkezet kb százszor többe kerül, mint ugyanannyi négzetméter napelemet elhelyezni bárhol máshol Nem beszélve a tömegbalesetekről, az autópálya teljes bedugulásáról órákra ahányszor leesik az úttestre egy-egy alkatrész a sok millióból. Tehát a befektetés-megtérülés arány annyira rettenetesen szar, hogy ha valaha is megépül nagy méretben, annak mozgatórugója kizálólag politikusi korrupció lehet (kenőpénz visszacsúsztatás az állami támogatás kiutalójának).

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2021.06.08. 22:04:31

@énisfélek: és még számold hozzá a telepítés/karbantartás miatti autópálya-lezárásokat is. Ez a tetőszerkezet amúgy nem árnyékolna zavaróan sokat az autópályára?

desw 2021.06.09. 07:38:38

@kvp:

"Ertelmes ember csak az egyenliton helyez el napelemeket (kozel) vizszintesen."

:DDDDDDD

Mondjuk a napelem hatásfokának baromira nem tesz jót a forróság! A paksi naperőmű is egy téli napon érte el a csúcsteljesítményét.

lenörd hofstadter 2021.06.09. 08:04:43

Ez igen. Azt tesztelitek, hogy a pihenő tetőszerkezetére vagy valahol az épület mögé lerakott, esetleg napkövető mechanikával is felszereltnél többet termel? Gratulálok szakikáim, ezek szerint nálatok is van büfészak ahol tanulatlan és tudatlan mérnökök készülnek...

lenörd hofstadter 2021.06.09. 08:14:14

@jancsi_115:

"Egyszerűbb azt vízszintesen csinálni,"

Ja. És felkészíteni a rendszert némi combosabb gerendázattal a télen rárakódó 2 méteres hóra.
Láttál már alpesi tetőt, zsenike? 10-20 métereket kell áthidalni, okoska, az nem úgy fog kinézni ahogy a dizájnerke rajzolta, hogy a nagyon eccerűek tapsikolhassanak a hülyeségre amit látnak.
A nyári porral amit a forgalom felver, benne a fékbetétek jó kis porával amit az eső lemosni nem tud, de rágyógyít egy olyan koszréteget amit akár naponta kell levakarni, mit kezdesz? Dieselek füstje, etc...

Jól írta valaki fentebb, ezen az agyatlan baromságon bűzlik, hogy az egyetlen célja a lopás.

Medgar 2021.06.09. 08:33:23

@kvp: Na igen elég lenne a pihenők parkolóit lefedni napelemmel, de gondolom a tervező zsenik eddig nem jutottak el..

Medgar 2021.06.09. 08:36:27

@lenörd hofstadter: Ha rám hallgatsz, nem reagálsz az ezredik kamu nickkel kommentelő elmebetegeknek...

jancsi_115
0 bejegyzést írt és 142 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2021.06.08. óta tag.

igazi hős 2021.06.09. 08:42:32

Még szerencse, hogy napelem szakértőből is van itthon tízmillió. Szólni kéne a Frauhofernek, hogy nem kéne a teszteléssel (meg a BME-sek elcsábításával) fáradozniuk, elég megkérdezni az itt kommentelőket. Ez egy tesztüzem. Lehet, hogy jobban ismerik a problémákat, mint @kvp: @énisfélek: és @lenörd hofstadter: együtt, de nem rinyálnak, hanem dolgoznak?

eßemfaßom meg áll 2021.06.09. 09:14:14

@desw: "Mondjuk a napelem hatásfokának baromira nem tesz jót a forróság!" Annál már csak a napfény hiánya rontja jobban a hatásfokot. "A paksi naperőmű is egy téli napon érte el a csúcsteljesítményét. " Ez szuper. És mennyit termel az a naperőmű egy átlagos decemberben és mennyit egy átlagos júliusban?

eßemfaßom meg áll 2021.06.09. 09:19:09

@igazi hős: Milyen igazad a van a németek genetikailag képtelenek baromságot kitalálni.

kvp 2021.06.12. 13:13:21

@jancsi_115: Ha sima hengeres oszlopokon vannak a panelek, az adott foldrajzi helyzetnek megfelelo idealis doleszogben, akkor ahogy kanyarog az autopalya, ugy kovetik az olszopok, mint ahogy a sima lampaoszlopokbol sem kell ives uthoz valot gyartani, csak eleg az ut ive szerint lerakni oket. Mivel eleve eleg meredeknek kell lenniuk ahhoz, hogy Nemetorszagban hatekonyan termeljenek, ezert a por es a ho sem ulne meg rajtuk egykonnyen, raadasul eleg magsan lennenek ahhoz, hogy semmi ne akadhasson belejuk. Ilyen napelem erdot siman lehetne telepiteni utak menten, de barhova mashova is ahol nincs elottuk magas epulet vagy egyeb tereptargy. Kepzeld el oket ugy mint szelturbinaszeru oszlopok tetejen levo hazfalnyi megdontott napelemtablakat. Foleg a solar tracker-es naperomuvek hasznalnak ilyen megoldasokat. Egy pelda a gyakorlatban: sdc4.solarvu.net/green/solarVu.php?ac=sdc4
Ilyen megoldasokat siman lehet telepiteni egy autopalya fole is, csak magasabb oszlopok kellenek. Viszont ezen nincs nagyon mit feltalalni, rengeteget telepitettek beloluk az elmult evekben.

Persze sokkal olcsobb a foldre vagy tetokre rakott, idealis szogben fixre megdontott napelemek hasznalata, mivel nem kellenek a tobb emelet magas tartooszlopok es kisebb kereteket is lehet hasznalni, meg kisebb a rendszer karbantartasigenye.
süti beállítások módosítása