Alapjárat - autós blog

Záróvonalon előzte a vonuló mentő elől félrehúzódó kocsikat az Opeles – VIDEÓ

2021. február 17. 12:14 - alapjarat

Kis híján balesetet okozott az a járművezető, aki a megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó „farvizén” haladt lendületesen a szombathelyi Vörösmarty utcában. Az esetről videót is készített a szemközti sávban közlekedő gépkocsi fedélzeti kamerája.

A szirénázó mentő a kórház irányába tartott, a sofőrök mind a két oldalon szépen félrehúzódtak a menetirány szerinti jobb oldalra, hogy utat tudjanak nyitni a sebesültszállító autónak. A köznyelvben ezt hívják mentősávnak, aminek az igénybevételével a mentő megállás nélkül tud haladni.

Íratlan szabály, hogy a mentősáv megszüntetésekor a félrehúzódó járművek visszatérnek az eredeti pozíciójukba, tehát ilyen helyzetben nem illik előzni. A videóban feltűnő Opel vezetője azonban felrúgta ezt az íratlan szabályt, amikor lendületesen elhúzott a félrehúzódott járművek mellett. Az opeles a záróvonalat is átlépte, ráadásul már mozgásban lévő autók mellett is elhajtott, így nem kikerülésről, hanem előzésről beszélhetünk.

zarovonalon_elozo_opel.jpg

A hátsó kamera felvételén tisztán látszik, hogy az Opelt vezető sofőrnek fékeznie kellett, hogy ne menjen neki az egyenesen haladók sávjába, az eredeti helyére visszasoroló Toyotával. Nem lehet persze kizárni, hogy az Opel a mentőautót követte (mert pl. a sofőr hozzátartozóját szállította a szirénázó jármű), de ettől még be kell tartani a KRESZ szabályait. Mint látható, volt olyan, aki nem volt felkészülve arra, hogy hátulról érkezik majd valaki nagy lendülettel, ezért is fontos, hogy sűrű időközönként belenézzünk a visszapillantó tükörbe.

151 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alapjarat.blog.hu/api/trackback/id/tr416430258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arcade Macho 2021.02.17. 22:10:18

nem az hogy nem illik, hanem ha rahuzzak akkor ott helyben rapattanhat a szoporollerre...
en mondjuk tutti raijesztettem volna picit...

Fánkevő Fáncsi 2021.02.17. 23:15:25

Íratlan szabály? Miről beszél ez ? Nagyon is írott szabály az, hogy a záróvonalat átlépve tilos előzni.

Első mohikán 2021.02.17. 23:24:01

Ilyet en is tettem egyszer, mikor apámat vitte a mentő azonnali szívműtétre. Ha nem követem a mentőautót tökön babon, zaróvonalon stb keresztül, akkor nem tudtam volna szót valtani vele a halála előtt utoljára.
Es rohadtul nem erdekel sem a hatósag, sem senki velemenye erről, nekem mindent megert, hogy utoljara meg beszelhettem vele.
Ha ilyen szabalytalansagot lattok, ne húzzátok rá a kormányt ijesztésül vagy megleckezgetes celjából, mert nem tudhatjátok, hogy miért teszi.
Azt kívanom mindenkinek, hogy ne legyen hasonlóra rákényszerülve...

bréniek 2021.02.18. 00:46:09

A KRESZ-ben nem láttam olyan passzust, hogy "hozzátartozóját szállító, megkülönböztető jelzést használó mentőt követhet záróvonalon és piros lámpán keresztül".
Mi a faszom ez? Ja, mert el akar búcsúzni apától? Búcsúzzon el otthon, vagy ő is ott döglik meg ha valaki nem veszi észre, hogy ő jampeckodik 2 kocsisor között. A KRESZ nem iránymutatás, hanem szabály. Törvény. Kedves előttem kommentelő: igazából a bankból is csak azért rabolsz fegyverrel, mert a gyerek éhes, és nincs pénz ételre?!
LOL

wadcutter 2021.02.18. 06:48:02

@Arcade Macho: veszélyeztetés miatt ugrott volna a jogsid is

wadcutter 2021.02.18. 06:52:52

@bréniek: Kevered a törvényt a szabállyal, össze-vissza csapkodsz.

Gösser söralátét 2021.02.18. 07:55:51

@Első mohikán:
Legközelebb nézd meg a videót is kommentelés előtt. Ezen látszik, hogy a faszi csak kihasználta a helyzetet. Mondjuk a tökörésző audista sem volt a helyzet magaslatán, ha nem tud elindulni, mijafaszé vezet, bőven visszafért volna a saját sávjába opeles meg cummant.

Privateer 2021.02.18. 09:02:11

@Első mohikán: Bocsi, de a szabály az szabály, és be kell tartani. Be nem tartása esetén előfordulhat, hogy bajod lehet belőle, és jön egy másik mentő érted, vagy várhatod a rendőrt.
Törvényt az meg lehet szegni, legeljebb elszámoltatnak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 09:12:18

Íratlan szabály: követhető autóval a beteg hozzátartozó.

Semper Fidelis 2021.02.18. 09:54:24

Nyilván mindenki meg tudja magyarázni, hogy neki miért szabad szabályt szegni. Csak aztán ha balul sül el, (mondjuk valakit elüt, aki megrokkan vagy meghal) akkor vállalja a következményeket is.

erol 2021.02.18. 10:00:28

Bármilyen szabálytalanságról van szó, mindig megjelenik valaki aki megmagyarázza, hogy az úgy frankó.

Karipapa01 2021.02.18. 10:33:44

@MAXVAL birсaman közíró: Írott szabály: záróvonalat átlépni tilos! :D OKOSTOJÁS!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 10:47:36

@erol:

A gerinces kisember képes bármilyen szabályt megsérteni, ha a magasabb igazság ezt diktálja.

erol 2021.02.18. 11:00:07

@MAXVAL birсaman közíró: Mindig mindenki úgy gondolja, hogy amit csinál azt a "magasabb igazság" jegyében teszi. Nem csak a gerinces kisember, hanem a gerinctelen nagy is.

Arcade Macho 2021.02.18. 11:02:26

zarovonalat csak Kamazzal szabad atlepni, de akkor viszont legalabb figyelnek az emberre, hogy ne okozzon balesetet

Karipapa01 2021.02.18. 11:08:09

@MAXVAL birсaman közíró: "Az íratlan szabály mindig erősebb az írottnál!"
Nem mondod?? Szerinted az a legerősebb szabály, ami nincs a KRESZ-ben? Van jogsid? Hol vetted? :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 11:08:35

@erol:

Kétségtelenül van ennek kockázata. De a vak szabálykövetésnek sokkal nagyobb a kockázata.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 11:11:21

@Karipapa01:

Gyakorlatilag "vettem". Kubában szereztem jogosítványt. Ott nulla gyakorlat kell hozzá, az írásbelin átmegy az emberek 100 %-a, s a gyakorlati vizsga az, hogy üres parkolóban mész 25 métert előre, majd vissza.

De van 20+ év aktív vezetési gyakorlatom.

S igen, az erősebb szabály mindig a józan ész és a lelkiismerte szava. Az ellentétes magatartás tömeggyilkossághoz vezet.

Karipapa01 2021.02.18. 11:26:43

@MAXVAL birсaman közíró: Igazad van! Az "...erősebb szabály mindig a józan ész", ami azt diktálja, hogy mindig azt a szabályt tartsuk be, amelyik mindenki által ismert és mindenki betartja! Nem pedig egy adott szituációhoz alkot mindenki egyéni szabályokat!
Magyarázat: bizonyára hallottál arról a sportról, hogy SAKK. Próbálj meg olyan emberrel sakkozni, aki saját szabályokat állít fel menet közben. :D Érdekes játszma lenne.
Tudom, hogy a kölekedésnek a sakkhoz semmi köze, én csak magyarázatképpen említettem.
Összességében a társadalom szabályok nélkül működésképtelen. Ezt el kell ismerned.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 11:33:15

@Karipapa01:

Nem mondtam, hogy nem kellenek szabályok. De a legjobb szabály is csak tanács, mert mindig akad helyzet, amikor nem alkalmazható. Ezért kell józan ész és lelkiismeret.

Ha nem így lenne, bíróság se kellene, számítógépek ítélkeznének, sőt általános jogi elvek se léteznének.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 11:35:21

@Karipapa01:

A sakk rossz példa, mert egy mesterséges környezet. A valós élethez nincs köze.

Karipapa01 2021.02.18. 11:49:41

@MAXVAL birсaman közíró: Nos valóban előfordulhat, hogy egy szabály nem alkalmazható. De ez esetben előzőleg egyeztetni kell a szituáció összes résztvevőjével azt, hogy most átmenetileg eltérünk az egyébként általuk betartott szabályoktól. Ha mindenki beleegyezik, akkor hajrá!
A sakk pedig jó példa, hiszen a szabályai a környezettől függetlenek, a volágon mindenhol egyformák. :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 11:58:38

@Karipapa01:

Két probléma van.

Egyrészt, az amit te is mondasz egyetértőleg velem.

Másrészt, vannak rossz szabályok.

Komolyan te minden szabályt betartasz?

A sakk egy zárt, fix, mesterséges környezet, míg a valóság nem az. A sakkban nem változik a helyzet, az ottani döntések nem hatnak semmi másra, az egy egyezményes keret. Míg a társadalmi élet egy ezerszer bonyolultabb keret, számtalan változóval.

horrorpornó bábszínház 2021.02.18. 11:59:56

"ne menjen neki az egyenesen haladók sávjába, az eredeti helyére visszasoroló Toyotával"
Ne menjen neki a Toyotával? Nem Opel volt?
Aki ennyire hülye a magyar nyelvhez, hogy még a helyes ragot sem tudja eltalálni, mi a faszért akar blogot írni?

horrorpornó bábszínház 2021.02.18. 12:01:12

@Első mohikán:
Az ilyen faszkalapok miatt vannak a balesetek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 12:04:39

@Karipapa01:

"Ha mindenki beleegyezik, akkor hajrá!"

Ha mindenki beleegyezne, az új szabály lenne.

A lényeg: az írott szabály megsértendő az íratlan kedvéért.

Mondok egy példát, ami valós. Volt pár német újprotestáns Németosrzágban, akik Hitler alatt zsidókat mentettek. Azt vallották. Isten szabélya az állam szabálya felett áll, azaz kötelesek segíteni zsidóknak, annak ellenére, hopgy az állami szabály mást mond.

Szóval: a hatóság ezt megtudta, s kezdetben egyszeráen rendőri eszközöket alkalmaztak, lásd házkutatás. Aztán lett egy rendőr, aki ismerte az illető közösséget, s elmondta hogyan kell ezt csinélni egyszerűbben. Csengteni kell a közösségnél,majd udvariasan megkérdezni "rejtegetnek Önök zsidókat?", mire a válasz "Igen", hiszen nem szabad hazudni Isten parancsa értelmében.

horrorpornó bábszínház 2021.02.18. 12:06:56

@wadcutter:
Miniszteri rendelet, szóval a szabálynál azért jóval erősebb, ha nem is törvény, de hatósági előírás.
Azaz nemcsak ajánlás, hanem kötelezően betartandó.

@MAXVAL birсaman közíró:
Nincs ilyen szabály, te elmebeteg bolgár buzi.
Seggfejkém, a közlekedés bizalmi elvre épül, azaz arra, hogy bízhatsz abban, hogy mindenki betartja a szabályokat, különben életveszély lenne az utcára kimenni . A hozzád hasonló faszfejek környezetében most is az.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 12:11:28

@horrorpornó bábszínház:

Rugalmasnak kell lenni, ellenkező esetben szétesik a társadalom.

Szóval a szabály mindig csak iránymutatás.

Karipapa01 2021.02.18. 12:13:21

@MAXVAL birсaman közíró: Lehet, hogy vannak rossz szabályok, de ez esetben van elfogadott módja a módosításnak. Javasolni kell, megbeszélni kell és módosítani kell. Kell hozzá társadalmi elfogadottság.

Komolyan én minden szabályt betartok. Nem nehéz! Csak arra kell gondolni, hogy nem én vagyok a világ közepe :D

A sakkhoz hasonlóan a közúti közlekedés is mesterséges környezet és a KRESZ is egy mesterséges keret. Mint az oktatóm mondotta anno: a közlekedési szituációkat KRESZ-szabályokkal és nem kurblipárbajjal oldjuk meg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 12:18:55

@Karipapa01:

A közlekedés nem mesterséges környezet. Gyakorlatilag képtelenség csak a szabályokkal működve megtenni bármilyen utat. Egyszerűen ez a valóság, nem egy játék.

A valóság pedig bonyolult. XIX. századi táveszme, hogy a valóság leírható mintha matematika lenne. Ezt megcáfolta közben a természettuodmány is a XX. sz. elején, lásd kvantumelmélet és relatívitáselmélet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 12:23:07

@Karipapa01:

Pszichológusok csináltak kísérletet erről. Éjszaka kihalt kisvárosi környezetben, jól belátható útszakaszon a lámpát pirosra állították. Aztán nézték mi a reakció.

Voltak szabálykövetők, de ők is feladták 10 perc után, s eldöntötték: nyilván a lámpa elromlot. A legszabálykövetőbbek telefonáltak a rendőrségre, hogy hibás a lámpa, de ők is átmentek a piroson. Skandináviában.

A Balkánon pedig 1 perc volt a maximum idő. Az átlag már fél perc útán megsértette a szabályt.

hummel8 2021.02.18. 12:24:31

1.
szombatheliykent azt mondanam, hogy ez hozzatartozo volt, ilyet normalis ember nem csinal kisvarosban...

es igen, en is elmennek a mentö mögött, ugyanugy mint az összes itt okoskodo vaskalapos kispolgar a ha a felesege/gyereke/szülei klenneek bent... de akkor beallok a mentö möge, fenykürt, duda, es megyek mögötte... ez meg sajnos valami rutintalan balfax volt..

hummel8 2021.02.18. 12:30:50

@horrorpornó bábszínház:
dehogy az ilyenek miatt..

azok miatt a a hülyek miatt, akik latjak, hogy baj lesz, es meredt szemmel mennek tovabb, mert "elsöbbsegem van"..

illetve a masik sik hülye: 70-es tabla, nyilegyenes ut, tartja a 70-et, es tüzet okad, mikor megelözöd 110-el...

de ö ezt a 70-et tükörjegen is tartja, mert annyival szabad menni..

illetve a fö kedvenc..

zarovonalon nem elözünk, mert tilos, hiaba latsz 2 km-t elöre, te vagy a hülye... jön a szaggatott, ahhhh itt lehet elözni.. szembe meg kamion...

Arcade Macho 2021.02.18. 13:16:50

@MAXVAL birсaman közíró: figyuzzal te birkabaszo
normalis helyeken ejszaka villognak a lampak, ezert megy at a balkani magyar is rajta 1 percen belul,
mert TUDJA hogy elromlott te kreten

me jo hogy a fitymaszaju Szilraddal toljatok, de jobban orulnek ha egymast farát tolnatok privatban

Arcade Macho 2021.02.18. 13:22:08

@hummel8: en a piros lampan is kreativan at szoktam zuzni
meg amikor alattam van a Kamaz akkor a STOP tablat is csak azert figyelem hogy tudjam mikor kell dudaval bemenni a keresztezodesbe

ja es azt utalom a legjkjobban amikor kretenkek nekiallnak verni magukat
megis te barom meseljel, aki 70el megy az hogy tud orjongeni hogy megelozted 110el?
mellette haladsz es atnezel? vagy hogyan?
fogod kielozod jo gyorsan es kesz, latni se fogod hogy mi a reakcioja

egyebkent en vagyok az a 70es halado, es amikor latom hogy mogottem van akkor elosegitem hogy menjen csak ne az en seggemben legyen

Brekii 2021.02.18. 13:24:10

@MAXVAL birсaman közíró: A fideszes seggnyalást már megszoktuk tőled, de hogy már itt is osztod az észt ez azért már túlzás. Minden mesterséges környezet körülötted nem vetted még észre. Te gondolom nem fizetsz a boltban mert neked az jár, nem adsz elsőbséget mert te úgy gondolod hogy megtehetsz bármit. De mesterséges a naptár amit nézel, a pénz amit a Fidesz től kapsz, a ruha amit hordassz még a gép is amin ezt a sok marhaságot begépeled. Azért gondolom nem hangoztatnád ezeket a nézeteket és a törött kezeddel a KRESZ t lóbálnád ha egy hasonló barom lezúzna téged az úton.

Brekii 2021.02.18. 13:31:09

@hummel8: Azért ha valaki 200 al letarolna nem kérnél tőle elnézést gondolom hanem mennél a bíróságra és a KRESZ re hivatkoznál. Csak addig szokott az embereknek ilyen nagy szája lenni, amíg valami baj nem történik. Pláne ha neki okozza az egyik fajtársa....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 14:03:39

@Brekii:

Tévedsz, elismerem mindenki jogát, hogy kreatív legyen a szabálykövetésben. Ezért vagyunk emberek és nem liberális gépezetek.

Brekii 2021.02.18. 14:13:33

@MAXVAL birсaman közíró: Csak egy példa. Egy ilyen kreatív szabálykövető letarolja az egyébként szabályosan haladó gyereked autóját amiben ő és két unokád benne ül a férjével. Mindenki meghal, csak a gyerek marad életben örökre nyomorékan hogy neked kell feladni mindent azért hogy óránként tisztába tedd és szívószálon etesd. Minden pénzed, lakásod erre megy, elhagy az asszony oda a barátok, napról napra egy hideg lyukban küzdessz a minimal nyugdíjból meg a szánalmas segélyből. (tudom sarkított a példa és egyáltalán nem személyes konkrét dologként írom). És te ugye amikor azok az őrült rendőrök megpróbálnak vádat emelni az ámokfutó ellen aki rajtad röhögve csak átszáll egy másik nagyvérű autóba ugyanúgy száguldozik tovább csak annyit mondassz: "ugyan hagyják már szegényt!! Hát mindenkinek megvan a joga úgy értelmezni a szábályokat ahogy neki tetszik." Félre ne érts nem kívánom ezt se neked se senkinek, de igencsak kétlem hogy ha ezen viselkedés következményeivel közvetlenül szembesülnél, akkor is megértő lennél.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 14:31:31

@Brekii:

Óvatosan kell közlekedni, ésszel, de nem vakon szabályt követve, ez a lényeg.

Én így teszek. S eddig 1 gyereket ütöttem csak el és 1 kutyát, mindkét esetben nem az én hibám volt.

Mária Gálné Puha 2021.02.18. 15:08:06

egyébként a KRESZ leírja hogy a mentő,rendőr,tűzoltó stb. miatt lehúzódó autóst köteles a mögötte haladó visszaengedni...ha már az íratlan szabályokról és alkalmazásukról győzköditek egymást..
Az én jogsim 23 éves, B,C,D kategóriás, és jelenleg is buszsoförként dolgozom Budapesten. (Nem vettem

Fikalnyik Eugén 2021.02.18. 15:37:35

@Brekii:
Vittem én már szúrt sérültet és szülő anyát is rendőri felvezetéssel sima személyautóval. Akkor indulhatsz el megkülönböztető jelzést használó kocsi elhaladása után, ha megbizonyosodtál annak veszélytelenségéről, függetlenül attól, hogy szabályos vagy sem a mögötte érkező figura. Lehetett volna egy másik mentő is az első mögött, hova tovább még egy kupakos autó az Opel után, és akkor már konvoj és végképp teljesen szabályos, nem a te feladatod ezt eldönteni. Igaza van a posztolónak, a tükör nem dísznek van. Egy ilyen esetnél történő balesetet úgy kihoz a biztosító minimum felesbe, hogy öröm nézni.

Brekii 2021.02.18. 15:51:08

@Fikalnyik Eugén: Valamit félreértessz. it nem az a probléma hogy mit csinált a lehúzodott autó, hanem az amit a mentőt követő autó csinált. Neki nincs lehetősége megszegni a szabályokat még ha a rokona ott fekszik a kocsiban akkor sem. Nem bírálhatja felül a szabályokat csak azért mert Ő úgy gondolja. A probléma a konkrét helyzeten is túlnyúlik, mert ha itt felül lehet bírálni akkor mindenütt. Át lehet menni a piroson , innis is lehet stb

bréniek 2021.02.18. 16:09:30

@wadcutter: A törvény mint jogi fogalom a jogszabályok hierarchiájában az alkotmány utáni legfőbb jogSZABÁLYt jelenti. mesélj még!
Egészen biztos vagyok benne, hogy többet seggeltem a BTK, JTK, JÖT, és egyéb szarokat seggelve, mint te, de ha fingot akarsz reszelni, do it. :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 16:29:21

@Brekii:

Tévedsz. Az emberért van a szabály, s nem a szabélyért az ember. Szóval ha az ember érdeke indokolja, akkor a szabály hallgatni köteles.

arthurthedent 2021.02.18. 16:40:31

@Első mohikán: "Es rohadtul nem erdekel sem a hatósag, sem senki velemenye erről, nekem mindent megert, hogy utoljara meg beszelhettem vele."

Gondolom akkor is ezt mondanád, ha kimentek volna eléd és nyaktól lefelé lebénulsz.

arthurthedent 2021.02.18. 16:45:19

@Fikalnyik Eugén: "el után, és akkor már konvoj és végképp teljesen szabályos,"

A konvojnak az elején és a végén is van megkülönböztető jelzés, sőt a fényt belül is meg kell ismételni, ha több autóból áll. Nem véletlen.

Nincs olyan a kreszben, hogy számítani kell arra, hogy egy barom sz@rik a szabályokra. Nem találok szavakat rá, hogy mekkora kocsogok vannak, mások életét szándékosan veszélyeztetik csak azért, hogy pár perccel előbb érjenek oda.

Még egyszer utoljára beszélni a akar az apjával? Mégis, húsz év nem volt elég, hogy beszéljenek?

]{udarauszkasz 2021.02.18. 17:46:45

Ausztriaban ez a szabaly nem csak iratlan.
Torvenybe van iktatva, aki a mentosavon elmegy a sor mellett, annak 2000 euros bunti a jutalma. Egy komplett havi ber.

Brekii 2021.02.18. 17:50:54

@MAXVAL birсaman közíró: Erre nem lehet mit mondani. Nem vagy komplett. A szabály a közösségért van. Egyes egyénekre nem lehet szabályokat hozni. Jól néznénk ki ha az lenne amit te mondassz. Az első vagyány agyonverne az utcán a pénzedért és ez így rendben is van szerinted hiszen az érdeke ezt diktálja. Ugyan....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 18:28:57

@Brekii:

A mésik agyonverése pénze miatt mióta szolgálja a közjót?

Brekii 2021.02.18. 18:39:03

@MAXVAL birсaman közíró: Miféle közjót? Te ezt írtad: "Szóval ha az ember érdeke indokolja, akkor a szabály hallgatni köteles." Te pont azt írod hogy a közjót szolgáló szabályrendszert az egyén ha érdeke úgy kívánja áthághatja

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.18. 18:42:22

@Brekii:

Nyilvánvalóan nem bármilyen önző érdeke, hanem jóra irányuló érdeke,.

Brekii 2021.02.18. 18:52:16

@MAXVAL birсaman közíró: És azt ki határozza meg? Az egyén? Egy közösség? Mekkora? Egy ország szempontjábol kis közösség önmagához mérten érezheti azt hogy ő már akkora hogy felülbírálja a nagy szabályrendszert? És mi a jó? ez is mindenkinek más. Ez nem vezet sehova. És mi az önző egy ember 100, 1000 érdeke? A te elméleted szerint az egyes embereknek kellene maguknak eldönteni ezt, hiszen éppen a szabályok ellen kell döntést hozni. Egy pszihopata gyilkos szekta nyugodtan öldökölhet? Hiszen a közjót akarják elérni, mindenki tartozzon hozzájuk vagy dögöljön meg hiszen ők a közjó. Vagy az a közjó amit te szertnél?

wadcutter 2021.02.18. 19:36:11

@bréniek: "A KRESZ nem iránymutatás, hanem szabály. Törvény. " Nem én írtam mindenfélét össze-vissza, kicsit még seggelhettél volna tovább is.

Első mohikán 2021.02.18. 21:37:37

@bréniek: Mint ahogy írtam a hozzaszólasomban: "Es rohadtul nem erdekel sem a hatósag, sem senki velemenye erről, nekem mindent megert, hogy utoljara meg beszelhettem"
Próbald meg ertelmezni legyszives. Szarok a vélemenyedre, szarok masera is, es szarok a hatóságéra is. Apamtól akartam elbucsuzni, mielőtt meghal, ez sikerült, par percet még beszélhettem vele, mielőtt betolták a műtőbe.
Ha bezartom a Kreszt, akkor csak a halálhírére ertem volna oda.
Fel tudod ezt fogni? Ja nem, csak a fröcsöges es kioktatas megy.
Kívánom, hogy ne kerülj ilyen dilemma elé az életben, hogy szabályok vagy a szeretted....
De mint írtam, rohadtul nem erdekel se a te, se más vélemenye erről.

Első mohikán 2021.02.18. 21:39:15

@Gösser söralátét: Én a videóról nem irtam semmit, csak a sajat esetemet irtam be. Szerintem keversz valakivel.

Első mohikán 2021.02.18. 21:40:49

@Privateer: pontosan. Nem vitatom. De mimt irtam nem erdekel a szabaly, amikor a szerettem életeről van szó. Vallalom a következmenyeket.

Első mohikán 2021.02.18. 21:45:33

@horrorpornó bábszínház:Harminc éve van hivatasos jogsim, masfél millió kilometert vezettem, egyetlen balesetem, sőt meg koccanasom, meghúzasom sem volt....
Neked miota van jogsid? Mennyit vezettel okostojas?
Nem az ilyenek miatt vannak a balesetek, mint en, hanem az ilyen okoskodo faszok miatt, mint te.

fkv.115 2021.02.19. 03:55:09

@wadcutter: Persze, persze... Inkább az előzgetőnek ugrott volna, amiért záróvonalon előzve balesetett okozott, full pofátlanul. Én is ráhúztam volna, aztán kiszállás után egyből kivertem volna belőle a kék-sárgát.

fkv.115 2021.02.19. 03:56:41

@MAXVAL birсaman közíró: Követhető, de csak a KRESZ szabályai szerint. A mentőnek ad felmentést a villogó, a potyautasnak nem.

fkv.115 2021.02.19. 03:58:37

@MAXVAL birсaman közíró: Ezt majd a bíróság előtt magyarázd meg! Nekem meg a vendetta az íratlan szabályom, ha belém jössz, kinyírhatlak. Igaz nincs benne a BTK-ban, de az én szóbeli ÁSZF-emben igen! :D

fkv.115 2021.02.19. 03:59:36

@MAXVAL birсaman közíró: Ezzel szoktak takarózni az allahakbáros hülyegyerekek is tömegmészárlás után. Nekik az allah nevű köcsög mondta hogy csinálják...

fkv.115 2021.02.19. 04:00:36

@MAXVAL birсaman közíró: Az biztos hogy van kockázata, ha az én autómba jössz bele így, az károsítja az egészségedet.

fkv.115 2021.02.19. 04:02:18

@MAXVAL birсaman közíró: Akkor nem csoda hogy fideszes vagy, az a párt az ilyen sehova nem jó, gerinctelen hulladékemberek gyűjtőhelye! Remélem ha rászorulsz, egy szintén az ecserin diplomát vásárló kókler sámán fogja "megmenteni" az életedet orvos helyett!

fkv.115 2021.02.19. 04:04:19

@MAXVAL birсaman közíró: Hasonló szellemiségben jártak el a Szögi tanár urat halálra rugdosó büdös cigányok is, ők is csak tanácsnak vélték a BTK-t, meg a "ne ölj"-t, és épp nem volt kedvük beartani. Mentsük is fel őket, nem?

fkv.115 2021.02.19. 04:04:50

@MAXVAL birсaman közíró: A valós élethez neked sincs sok közöd.

fkv.115 2021.02.19. 04:07:45

@MAXVAL birсaman közíró: Az ilyen háziszabályok semmit nem érnek, pont annyi jogalapjuk van, mint az én kedvemnek. Az én vágyam az hogy mindenki takarodjon előlem az útról, holnap le is foglak túrni egy hókotróval, megállás nélkül, te meg még betétlapot is adsz nekem, sűrű elnézséek közepett, jó?

fkv.115 2021.02.19. 04:08:33

@MAXVAL birсaman közíró: A cigányoknál igen, de azok mindig a sitten kötnek ki, az írott szabályok szerint, és nagyon helyesen. Te is cigány vagy?

fkv.115 2021.02.19. 04:12:27

@MAXVAL birсaman közíró: A kettő nem ugyanaz, a vég nélkül piros lámpáról feltételezhető hogy beszart, a mentő elől lehúzódott autókról csak az ilyen hülyék mint te gondolhatják hogy parkolnak, és nem kívánnak részt venni a forgalomban. Én biztos azonnal rádhúztam volna a kormányt, és visszatérek a mentő után a sávomba, aztán ha belémjössz, a törvénynél erősebb íratlan szabályaim szerint kamatostul fizettetem meg veled a káromat, amit a további íratlan szabályaim szerint tetszőlegesen magas kamatfelárral számolok meg, te pedig helyben megfizeted, különben az íratlan szabályaim szerint a nevemre kell íratnod ott helyben a házadat. Ez erősebb a törvénynél, mint tudjuk...

fkv.115 2021.02.19. 04:14:53

@hummel8: Remélem a záróvonalon előzgetés közben legközelebb egy román kamion jön veled szembe! Mindig vannak ilyen hülyék, akik mindent tudnak, mindent látnak, az ilyeneket szokták a tűzoltók kivakarni az árokból.

fkv.115 2021.02.19. 04:17:05

@MAXVAL birсaman közíró: A bankrablók is csak kreatívak szabálykövetésben... Meg az adódat ellopó urizáló gazdáid is... Aztán meg rendszerváltás után majd csodálkoznak az akasztófa alatt...

fkv.115 2021.02.19. 04:17:51

@MAXVAL birсaman közíró: De, a te hibád volt, ezt látatlanba megmondom. Különben nem mosakdonál itt, hogy a szabályok le vannak szarva.

fkv.115 2021.02.19. 04:21:09

@Fikalnyik Eugén: Persze, persze... Egy ilyennél megnézik hogy ki szabálytalankodott, és már basszák is rá a teljes felelősséget. A biztosító se hülye hogy ha tud felelőst találni, akkor elmismásolja a felelősséget hogy fizethessen legalább felerészben... Azt pedig elég nehezen fogod megindokolni a bíróságon hogy mit előzgettél a felezővonalon, balesetet okozva. Hol a szirénád? Papírod van hozzá hogy használhatod? Kértél rá bekapcsolási engedélyt? Enélkül tiéd a felelősség, teljesen jogosan.

fkv.115 2021.02.19. 04:22:43

@MAXVAL birсaman közíró: Majd ezt magyarázd meg a rendőrnek is, aki a "kint felejtett" 30-as táblánál markecol. Hogy neked jogod van leszarni a szabályokat... :DDD Csak ne csodálkozz ha aztán bilincsben visznek el arcoskodásért.

fkv.115 2021.02.19. 04:24:50

@MAXVAL birсaman közíró: Példáűul utána nem iorogatnál itt hülyeségeket, ez pedig a közjót szolgálja. Szóval hajrá késelős cigányok, Maxvalt nyugodtan hasba szúrhatjátok, a szabályok úgyis csak dísznek vannak, a közjó a lényeg! :D

fkv.115 2021.02.19. 04:26:36

@Első mohikán: Vállalni is fogod, az biztos. De amíg az őrszobán fogsz raboskodni, addig se fogsz beszélni a haldokló hozzátartozóddal, az biztos. És garantáltan később fogsz odaérni a kórházba, mint szabályosan!

wadcutter 2021.02.19. 06:54:57

@fkv.115: Szándékos veszélyeztetés meg garázdaság, amit leírsz. Csodálom, hogy van még jogsid. De ami késik nem múlik, lesz még gondod vele.

eßemfaßom meg áll 2021.02.19. 06:56:44

@Első mohikán: "Vallalom a következmenyeket." Ezzel csak az a baj, hogy a többi közlekedőtől nem kérdezted meg, hogy vállalják-e a te szabálysértésed következményeit, így kicsit egyoldalú a dolog.

hummel8 2021.02.19. 07:02:42

@fkv.115: huuu de okos valaki... diszlexias vagy, vagy meg nem sikerült a 4. osztalyt befejezni???

szerintem kb meg jogositvanyod sincs, csak arcod...

pont azt irtam, hogy a kockafelfogasu hülyekkel van a gond.. aki szerint a zarovonal tabu, a szaggatott meg engedely az elözesre.. Na ATOKAT szedik ki utana a tüzoltok sajnos..

nyilvan nem a sztritrecsinges hülyegyerekröl meg a szaguldö melosfurgonrol irtam, akik tökön-babon keresztül eklöznek, anelkül hogy latnanak valamit... az a masik fajta hülye.....de pl a 85-ös uton 50 km belül tudok neked mutatni 10 olyan helyet, ahol zarovonal alatt siman lehet elözni jo latasi es utviszonyok mellett, mert kb 2km belathato egyenes ut van, meg legalabb 5 olyat, ahol zarovonal van, egyszer csak attmegy szaggatottba, es pont ottt lesz eletveszelyes... es sajnos a rutintalanok, meg a kovkafejü szabalykövetök ott elkezdenek elözni, nem egyszer lattam ilyet... Es Nagycenknel azt hiszem 3 eve volt ebböl 2 halott, Sarvar elött meg mar volt vagy 3 halalos baleset, mielött meghosszabbitottak a zarovonalat... 30 eve autozom/motorozom, nagyon sokat megyek... Sajnos a rutintalan kockafejü soförök legalabb akkora veszelyt jelentenek, mint aki mondjuk belathato uton 90 helyett 120-al megy, vagy atlepi a zarovonalat.... az elöbbiek ugyanis fel sem fogjak, hogy hülyeseget csinalnak, es az a különösen veszelyes... "hiszen en szabalyos voltam! "

hummel8 2021.02.19. 07:04:24

@fkv.115: ".. Én is ráhúztam volna, aztán kiszállás után egyből kivertem volna belőle a kék-sárgát..."

na az ilyen köcsög önkentesrendö meg rohadjon meg..

Amit itt leirtal az konkretan szandekos büncselekmeny... Rühellem az ilyen magukat istennek kepzelö igazsagosztokat..

hummel8 2021.02.19. 07:21:07

@fkv.115: Én is ráhúztam volna, aztán kiszállás után egyből kivertem volna belőle a kék-sárgát.

Remelem egyszer egy M.Richard kaliberü fegyveres bünözöre huzod ra a kormanyt... vagy egy fekhibas KAMAZ-re.. az ilyen köcsög önkentesrendörnel nincs veszelyesebb az utakon... gondolom büntetöfekezni is szoktal...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 07:32:38

@fkv.115:

Az, hogy időnként a hatalom megbünteti a gerinces kisembert nem érv.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 07:33:55

@fkv.115:

A bilincs nem ellenérv. A lelkes embert ez nem riasztja vissza.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 07:35:02

@fkv.115:

Ha a mentőben szállított beteg rokona van, ez legitím ok a mentő szabályellenes követésére, de ezt maga a cikkíró is elmondja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 07:36:59

@fkv.115:

Nem vagyok cigány.

S igen, a cigánynak is joga van lelkiismeretét követni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 07:38:04

@fkv.115:

A jogos vendetta is lehet legitím. Én már éltem vele. Felgyújtottam egy gonosztevő autóját.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 07:38:55

@fkv.115:

Nem hinném, hogy legitím lett volna abban az esetben ez a magatartás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 07:56:18

@fkv.115:

Elég ritkán esik meg, hogy tömegmészárlást ezzel lehet indokolni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 07:59:09

@hummel8:

Ez a büntetőfékezés az egyik legabszurdabb jelenség. Jellemzően gonosztevők csinálják, akik lelketlen életüket ezzel igyekeznek színesíteni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 11:15:24

@Arcade Macho:

Az önkéntesrendőrködés alapvetően undorító, liberó szokás.

chrisred 2021.02.19. 12:10:43

@MAXVAL birсaman közíró: Az íratlan szabály is szabály, és éppen a közmegegyezés a lényege.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 12:24:43

@chrisred:

Igen, ez így van. De ezt nem értik az itt marhaságokat írók, akik szerint a másfél óráig pirosan világító lámpánál másfél óráig várni kell.

Arcade Macho 2021.02.19. 12:44:44

@MAXVAL birсaman közíró: tudod az elmeleted szerint csak az torvenysertes ami ki is derul
ha zebranal blokkolora fekezek, mert ott van egy gyalogos, akkor melyik fitymaszaju birkatoszo barom az aki ramhuzza a torvenysertest?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 12:47:51

@Arcade Macho:

Törvénysértés és törvénysértés szankcionálása nem ugyanaz.

Alapvetően a törvénysértések 99 %.a sose kap szankciót, mert nem derül ki. MIndenki naponta sért törvényt.

fkv.115 2021.02.19. 19:21:02

@wadcutter: Ja, amit a záróvonalon előzgető elkövetett, az tényleg szándékos veszélyeztetés. Remélem el is kapják és megbasszák érte.

fkv.115 2021.02.19. 19:28:59

@hummel8: Mivel te vagy az ilyen M. Ricsike féle "nekem mindent szabad" előzgető, ezért ugyanúgy is fogsz járni! Már ha a rendőrök kapnak el előbb és nem a vascső a kezemben.

fkv.115 2021.02.19. 19:32:10

@MAXVAL birсaman közíró: Dehogynem, pont annyira mint a te vágyad a szabályok leszarására. Ha te is, akkor én is leszarhatom!

fkv.115 2021.02.19. 19:36:41

@MAXVAL birсaman közíró: Az arabok is ezt hiszik, mégis kiterítve végzik . Kár hogy kézigránátot nem vágnak be a mecsetbe allahakbározás közben (még). Egy Breivik meg ezt érezheti jogosnak...

fkv.115 2021.02.19. 19:38:41

@MAXVAL birсaman közíró: Az nagyon fontös, mert jobb ha észreveszed hogy előttem nem fogsz záróvonalon előzgetni, mintha én löknélek át a szembesávba.

fkv.115 2021.02.19. 19:39:36

@MAXVAL birсaman közíró: Az én íratlan szabályaim szerint viszont igen.

fkv.115 2021.02.19. 19:40:08

@MAXVAL birсaman közíró: Másnak is lehetnek íratlan szabályai, nem csak neked.

fkv.115 2021.02.19. 19:40:56

@MAXVAL birсaman közíró: A közjót pedig leírták a BTK-ban. Ha eltérsz tőle, akkor közrosszat csinálsz, ami bűntetendő.

fkv.115 2021.02.19. 19:44:09

@MAXVAL birсaman közíró: Gyújtogatásért. Amit itt elismertél éppen. Bűncselekmény, ha nem tudtad volna. És természetesen a törvény nem tudása nem mentesít a felelősségrevonás alól.

fkv.115 2021.02.19. 19:44:41

@MAXVAL birсaman közíró: A záróvonalon előzgetés joga sincs...

fkv.115 2021.02.19. 19:45:20

@MAXVAL birсaman közíró: Az én íratlan szabályaim elég jók, hiszen én hozom azokat. Sokkal jobb nekem mint az hogy más bepofátlankodik elém.

fkv.115 2021.02.19. 19:46:13

@MAXVAL birсaman közíró: Akkor te miért döntesz helyette és előzgetsz záróvonalon, piros lámpánál? Nincs jogod felülbírálni.

fkv.115 2021.02.19. 19:47:42

@MAXVAL birсaman közíró: Nem, nem lehet ezt tenni. Ha neked ilyen háziszabályokra van jogod, akkor nekem is jogom van kilökni téged a szembesávba, és kifizettetni veled az autómban keletkezett kárt. Nekem is lehetnek háziszabályaim...

fkv.115 2021.02.19. 19:48:29

@MAXVAL birсaman közíró: Ha velem találkozol össze az úton, akkor a te problémáddá fogom tenni. Ebben biztos lehetsz. Az én háziszabályom ezt lehetővé teszi.

fkv.115 2021.02.19. 19:49:24

@MAXVAL birсaman közíró: Azért a gazdája még leöntheto kromofággal az autódat, szórhat homokot a tankodba, aztán "ott se volt"... Majd elévül az is...

fkv.115 2021.02.19. 19:49:52

@MAXVAL birсaman közíró: Nekem is legitim okom van megbűntetni az elém pofátlankodókat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.19. 19:51:24

@fkv.115:

Megpróbélhatod, ha így gondolod. De szinte biztosan veszteni fox, mert csak bosszúvágy van benned.

fkv.115 2021.02.19. 19:53:16

@MAXVAL birсaman közíró: Ahogy a záróvonalon előzgetőben is. Ha te is szarhatsz a törvényekre, akkor én is. Ilyen ez a popszakma!

wadcutter 2021.02.19. 21:44:45

@fkv.115: "Nekem is legitim okom van megbűntetni az elém pofátlankodókat." Ki által érzed magad erre felhatalmazottnak, vagy örökletes királyi jog ez nálad? A közlekedésben semmilyen jogod sincs elégtételt venni, vélt igazságot szolgáltatni. Remélem már nem lesz sokáig jogsid.

fkv.115 2021.02.20. 08:54:17

@wadcutter: A pofátlankodó által. Azzal a lendülettel hogy önmagát felhatalmazta törvényszegésre (a KRESZ ugyanis törvény, nem ajánlás, bár ez a sok fogalmatlan fasznak még mindig nem esett le), ugyanazzal a lendülettel mindenki mást is felhatalmazott ugyanerre vele szemben.

wadcutter 2021.02.20. 14:24:56

@fkv.115: Nem törvény a Kresz, hanem miniszteri rendelet. Ha mondjuk lakott területen 51 km/h-val mész, még semmilyen törvénysértést nem követtél el,legfeljebb enyhefokú szabálysértést, de ha 150-nel mész, még akkor is csak 300 ezer forint meg néhány büntető pont fogja bánni.

fkv.115 2021.02.20. 16:59:34

@wadcutter: Az se opcionális ajánlás csak...

" de ha 150-nel mész, még akkor is csak 300 ezer forint meg néhány büntető pont fogja bánni."

... meg ha belém jössz miközben visszasorolok a sávomba, akkor te viselsz minden felelősséget. A záróvonal átlépésért, a balesetért, mindenért.

wadcutter 2021.02.20. 18:42:48

@fkv.115: Nahát erre kell a jó ügyvéd, meg egy igazságügyi szakértő, hogy kimossa a sz rból a gazdag vétkest.

fkv.115 2021.02.20. 19:06:03

@wadcutter: Meg egy jó vascső, hogy esélye se legyen.

horrorpornó bábszínház 2021.02.22. 16:45:47

@fkv.115:
Nem törvény, miniszteri rendelet. Jogszabálynak jogszabály, de egy szinttel a törvény alatt.
süti beállítások módosítása